Egy meleg nyári napon Panna és Rita a kertben fújták a buborékot. Szebbnél szebb színes gömbök szálltak az ég felé. Kis ideig keringtek a levegőben, majd szétpukkadtak.
– Rita! Hol vagy? – hallatszott Barbi hangja, aki Rita barátnője volt.
– Megyek! – kiáltotta Rita, és abbahagyta a buborék eregetést, majd odafordult kishúgához. – Bemegyek Barbival dumcsizni, ha van kedved gyere te is – de titokban azt remélte, hogy húga nem megy vele, hiszen csak zavarná őket a beszélgetésben.
– Ezek a nagyok mindig csak beszélgetnek – mormogta Panna és tovább eregette a buborékokat.
Az egyik buborék magasra repült, magasabbra mint a többi. Csodás színekben pompázott, de nem pukkadt szét, sőt inkább nőtt. Egyre nagyobb és nagyobb lett.
Panna abbahagyta a buborék fújást. Ámulva nézte az egyre növekvő, csillogó buborékot, ami ott fent a magasban megállt.
– Rita! Barbi! Nézzétek! – kiáltotta, de a lányok nem figyeltek rá. Ők már a teraszon beszélgettek, és nevetgéltek. A buborék, mely csodás színekben pompázott a nyári napfényben, lassan elkezdett ereszkedni a föld felé. Panna elbűvölten nézte.
Amikor leért a földre, kinyílt az ajtaja és egy mesébe illően szép lány szállt ki belőle. Arany haja a földig ért, ruhája színes, mint a szivárvány, lábán csillogó selyem topánka volt. Szomorúan rámosolygott Pannára, majd így szólt:
– Üdvözöllek téged Panna! Azért jöttem el hozzád, hogy megkérjelek segíts nekem kiszabadítani a népemet, és megmenteni az országomat.
– Mondd ki vagy te? – kérdezte az ámuldozó Panna.
– Én Buborék ország hercegnője vagyok – mondta kedvesen a hercegnő.
– Egy gonosz viharos felhő eltakarja a napunkat, így országunk sötétségbe borult és népem a gonosz felhő fogságába esett. Engem Szél úrfi mentett meg, akinek harc közben eltörött a lába.
Panna tágra nyílt szemekkel figyelt, és egyre azon gondolkozott, hogy tudna segíteni ennek a kedves hercegnőnek.
– Segítenék szívesen, de nem tudom mit tegyek? – vallotta be szomorúan, de ekkor hirtelen eszébe jutott valami.
– Mondd csak hercegnő, tudsz te buborékot fújni?
– Nem tudom, én még sosem fújtam buborékot.
– Nem baj, majd megmutatom neked, igazán nem nehéz – mondta Panna és már fújta is a színes gömböket.
– Most te is próbáld meg – nyújtotta át a buborékfújót az ámuló hercegnőnek.
A hercegnő belefújt, úgy ahogy Pannától látta. A színes buborékok szerteszét repültek a levegőben. A két lány nagyot kacagott. Ekkor Panna elárulta a hercegnőnek, hogy mi a terve.
– A felhő közelébe lopózunk és buborékokat fújunk a magasba. A felhő a buborékok nyomába ered, így újra világos lesz, és Buborék ország népe kiszabadul a fogságból.
– Zseniális terv! Induljunk máris! – örvendezett a hercegnő.
Mindketten beültek az óriási buborékba, ami lassan felemelkedett velük a levegőbe és repült egyenesen a viharos felhő felé. Amikor Szél úrfi ezt meglátta, nagyon megrémült. Féltette a hercegnőt, ugyanis ő volt a legkedvesebb barátnője. Azon nyomban útnak indult, hogy megvédje őt, de lábtörése miatt csak lassan haladt előre.
A hercegnő és Panna már egészen közel értek a felhőhöz, ami így közelről még félelmetesebb volt. Mindketten kihajoltak az ablakon, hogy a felhő felé fújják a buborékokat. A gonosz felhő azonban hirtelen körbevette őket. Minden elsötétült, csak a hercegnő arany haja csillogott egyre távolabb.
A sötét felhő gúnyos nevetéssel ott hagyta Pannát, aki rémülten vette észre, hogy a hercegnő már nincs mellette.
– Hol van a hercegnő, nem történt baja? – szólt be az ablakon Szél úrfi, aki most érte utol őket.
– A hercegnőt elrabolta a gonosz felhő – sírta el magát Panna.
– Elraboltaaaa? Az nem lehet! Én vagyok az oka! Nem tudtam megvédeni őt, mert túl lassú voltam! – kiáltotta elkeseredetten Szél úrfi.
– Nem te vagy az oka, hiszen neked fáj a lábad – vigasztalta Panna.
– Gyere ülj ide mellém, majd csak kitalálunk valamit.
Szél úrfi beszállt a buborékba és Pannával a kiszabadítási terven gondolkoztak.
– Nézd itt egy arany hajszál a hercegnő hajából! – vett fel egy hajszálat Panna és átnyújtotta Szél úrfinak, aki boldog mosollyal tette a zsebébe.
– Panna! Azt hiszem kitaláltam hogy győzzük le a felhőt. Odarepülünk a közelébe, és én birokra megyek vele. – Panna a fejét ingatta a terv hallatán.
– Ez nem jó terv, hiszen a felhő sokkal erősebb nálad, ráadásul neked törött a lábad is. – tovább gondolkoztak, majd Panna kiáltott fel.
– Szél úrfi! Azt hiszem kitaláltam hogy győzzük le a felhőt. Odarepülünk a közelébe, és én megyek vele birokra.
Na ezen Szél úrfi akkorát nevetett, hogy még az aranyhajszál is kiesett a zsebéből, éppen a törött lábára. Ekkor tudod mi történt?
A törött lába abban a pillanatban meggyógyult.
– Panna a lábam! Látod? Összeforrt. Ez egy varázs hajszál, ha velem van nem érhet baj – kiáltotta, majd vett egy nagy levegőt és már nyargalt is az óriási fekete felhő ellen.
Fújta a felhőt teljes erejéből. Arca kivörösödött az erőlködéstől. Panna, ahogy figyelte a szél fújását, észre sem vette, hogy ő is fújja a levegőt, ahogy csak bírja.
A gonosz felhő azonban meg sem mozdult. Egy darabig unottan nézte a szél erőlködését, majd gúnyosan megszólalt félelmetes dörgő hangján.
– Te akarsz engem elfújni Szél úrfi? Hahahaha. Ahhoz neked még erősödnöd kell! – majd felemelte óriási tenyerét, és egy mozdulattal a mélybe taszította a szelet.
Szél úrfi zuhanás közben neki ütközött a buboréknak, ami megingott, és Panna kiesett belőle. Most már mind a ketten szédítő sebességgel zuhantak le a föld felé. Szerencsére szél úrfi még időben visszanyerte az egyensúlyát, elkapta Pannát, és beültek a buborékba.
– Hű! Ez meleg helyzet volt – fújt egy nagyot a szél. Panna azt sem tudta sírjon e vagy nevessen, ennek a kedves, bohókás szélnek köszönhette az életét.
– Köszönöm, hogy megmentettél – rebegte halkan, de a szél nem figyelt rá, éppen egy új terven gondolkozott.
– Megvan! – kurjantotta.
– Tudom már hogy győzzük le ezt a gonosz felhőt! Panna van egy biztosító tűd?
– Nem is tudom, talán valamelyik zsebemben találok. Igen! Itt van, de minek kell ez neked?
– Kiszúrjuk vele a felhőt, de előbb az aranyhajszállal az üléshez kötözlek, nehogy megint kipottyanj – mondta Szél úrfi, és így is tett.
Oda kötötte Pannát az üléshez.
– Most pedig figyelj jól Panna! Én odarepülök a felhő elé, elvonom a figyelmét, te pedig hátulról belebököd a tűt. Menni fog?
– Már indulok is! – kiáltotta lelkesen Panna.
Elindultak hát ketten az óriási felhő ellen. Szélúrfi elölről, Panna hátulról támadott.
A felhő már éppen kezdte megunni a szél erőlködését. Felemelte óriási tenyerét, hogy ismét a mélybe taszítsa a szelet, ám akkor Panna kihajolt az ablakon és hátulról bökk! Belebökte a tűt a felhőbe. El is dobta ijedtében, mert a felhő félelmetes dörgő hangján felhördült. Éktelen haragjától a szeme villámokat szórt. A cikázó villámok bevilágították az eget és hirtelen elkezdett esni az eső. Tudod honnan kezdett el esni az eső?
A gonosz fekete felhőből és éppen onnan, ahol Panna belebökte a tűt. Minél több eső hullott le a földre, a felhő annál kisebb lett. Már csak egy bárány felhőre hasonlított, amit szél úrfi könnyedén tova fújt.
– Itt vagyunk! Szél úrfi! Panna! Erre! Erre! – hallatszott a hercegnő hangja.
Panna és Szél úrfi a hang irányába repültek és rátaláltak Buborék ország lakóira. Szélúrfi karjába vette kedves hercegnőjét és beültette az óriási buborékba, ahol mindenkinek jutott hely. Buborék ország népe hercegnőjükkel együtt útnak indult hazafelé.
Kicsik és nagyok egyaránt izgatottan beszéltek a történtekről. A hercegnő boldog volt, hogy senkinek sem történt baja.
– Köszönöm nektek barátaim, hogy kiszabadítottatok minket, és megmentettétek Buborék országot – mondta kedvesen és csókot lehelt Szél úrfi, és Panna homlokára. Szél úrfi nagyot kurjantott örömében, de Panna szíve is repesett az örömtől. Nagyon megszerette a hercegnőt és barátját a bátor Szél úrfit.
Amikor az óriási buborék Pannáék kertje fölé ért, leereszkedett a földre. Panna elbúcsúzott új barátaitól és kiszállt belőle. Az óriási buborék ismét a magasba emelkedett és eltűnt a szikrázó napsütésben. Panna néhány víztócsát kikerülve felment a teraszra, onnan nézett barátai után.
– Ott egy szivárvány! – kiáltott fel Rita és Barbi, ujjukkal az ég felé mutatva.
Valóban az égen egy szivárvány ívelt át, olyan volt mint egy színes híd.
Panna látta, hogy a hídon ott sétál Buborék hercegnő és Szél úrfi. Valakinek integetnek.
– De hiszen ők nekem integetnek! – kiáltott fel örömmel és mosolyogva visszaintegetett barátainak, majd fújta tovább a színes buborékokat.
Vége!
A meséhez kapcsolódó feladatlapot itt találod!>>>
Ti mondtátok!