Polli egy vidám kisegér, akinek egyik nap megfájdult a torka. Anyukája úgy döntött elviszi őt a doktor bácsihoz.
Ennek bizony nem nagyon örült Polli, de nem volt mit tenni.
Dr. Cin rendelőjéhez érve összefutottak barátnőjével Mollival, aki éppen a doktor bácsitól jött ki.

Molli egy varázslatos tárgyat mutatott Pollinak, aki ettől a pillanattól kezdve csak arra tudott gondolni.

Nagyon várta már, hogy ő legyen a következő, akit a doktor bácsi szólít.
A vizsgálat során megismerkedett sok-sok játékos mondókával.

  • Hogyan működik a lázmérő,
  • hogyan kukkant bele a torkodba a bátor spatula,
  • mi az a csodamikrofon, ami a doktor bácsi nyakában lóg…

A vizsgálat végén pedig megkapta azt a bizonyos tárgyat, amit Molli kezében látott.
De kisegerünk története itt még nem ér véget.
Egérpapa este varázsversikét tanított neki a szuriról.
Elmesélte az Ő kis hercegnőjének a „lyukas fogad” történetét is, ami hatására Polli nem fél már a fogorvostól sem. 🙂
Mi lesz a varázslatos tárgy sorsa? A mese végére kiderül. 🙂

Természetes dolog, ha egy kisgyermek feszült, fél az orvosi rendelőben!

Az idegen környezet (még akkor is, ha már többször jártunk ott), a fehér köpeny, a jellegzetes szag, az ismeretlen helyzet, még bennünk felnőttekben is rossz érzést kelt.

DE NEM KELL, HOGY SZORONGJON, RETTEGJEN!

A mesekönyvet olvasva, a képeket nézegetve a gyermek megismerkedik Polli kisegér vidám gyógyulásával.
A történetbe szőtt bűvös mondókák segítségével a gyermekek megismerik az orvosi vizsgálat menetét.
Nem lesz számukra ismeretlen az orvosi vizsgálat.
Polli története, mint valami védőpajzs, a mondókák pedig a fegyver, melyek segítségével legyőzik szorongásukat, rettegésüket.

Lehet, hogy félni fog – DE NEM FOG RETTEGNI!
Lehet, nem ez lesz a kedvenc időtöltése – DE NEM FOG SZORONGANI!

De még az is megeshet, hogy puszipajtás lesz a doktor bácsival vagy nénivel, ahogy Patrik, aki nemes egyszerűséggel így köszönt a doktor bácsinak:

Szia! Egyezzünk meg most! Beadod a szurit, adsz egy matricát és már itt sem vagyok!

Sajnos elkerülhetetlen, hogy egy gyermekkel soha ne menjünk orvosi rendelőbe, orvosi vizsgálatra, szurira.

Rajtunk, szülőkön áll, hogy ezekre a találkozásokra, hogyan készítjük fel!
Az őszinteségünk, a közös játék, a mese mind-mind azt a célt szolgálja, hogy könnyebbé tegyük számára a doktor bácsinál eltöltött perceket.

A Polli a doktor bácsinál című mesekönyv segít oldani a doktor bácsitól való szorongást, rettegést!

A szülőkkel való találkozásaim során, gyakran elhangzottak a következő mondatok:
„Az én kicsikém olyan ügyes és bátor, mégis, amikor orvoshoz megyünk, mintha kicserélték volna. Fél az orvostól, a vizsgálattól, de még a lázmérőtől is. Az orvosságot pedig egyáltalán nem akarja megenni.”
Hogy a kisgyermekek az orvosnál is ügyesek, és bátrak legyenek, ehhez nyújt hasznos segítséget ez a mesekönyv.
A kedves, játékos történetet élvezetes, tanulságos versek gazdagítják, melyektől mondanivalója még érthetőbb, még játékosabb lesz.

Kinek való a Polli a doktor bácsinál című mesekönyv?

A Polli a doktor bácsinál óvodás és kisiskolás gyermekeknek készült (3-7 év).
34 oldalon keresztül a színes rajzok, a mondókák a gyermek nyelvén oldja a doktor bácsitól való szorongást, rettegést.

Polli a doktor bácsinál - avagy egy kisegér vidám gyógyulása

És ha most megrendeled, még ezt is megkapod! 

Polli a doktor bácsinál színező + Bátorság kitűző

Polli a doktor bácsinál - avagy egy kisegér vidám gyógyulása - színező+kitűző

12 oldalas mesés színező füzet, amit kiszínezhet gyermeked, és egy darab bátorság kitűző, amit büszkén viselhet, ha mentek a doktor bácsihoz, vagy nénihez! 🙂

Jó-jó, de mennyibe kerül? 

Polli a doktor bácsinál - avagy egy kisegér vidám gyógyulása - Bátorság csomag

A Polli a doktor bácsinál című mesekönyv + a 12 oldalas mesés színező + a bátorság kitűző
CSAK 2.580 Ft.

Miért ilyen olcsó? 

– Mert tudom, milyen az, amikor egy gyermek retteg a doktor bácsitól, hiszen saját bőrömön tapasztaltam. Amikor Anyaként éppen eleget aggódsz az miatt, hogy beteg a gyermeked, még megbirkózni azzal a tudattal is, hogy tehetetlennek érzed magad, mert nem tudod, hogyan vigasztald meg gyermeked, aki retteg, amikor az orvosi rendelőbe léptek.

– Mert azt szeretném, ha minden gyermekhez eljutna a Polli a doktor bácsinál című mesekönyv, a hozzá tartozó színező és Bátorság jelvény, hogy szorongásmentesen lépjen a doktor bácsi elé.

 

Ne habozz, rendeld meg most! 

 
Mindent viszek: Mesekönyv+színező+Bátorság jelvény
CSAK 2.580 Ft.  

 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár