Kabaki hercegnő
Luca éjfekete haja, mint egy seprű úgy meredt ki narancssárga sapkája alól. Fekete szeme csillogott. Hófehér arcán hegyes orra messzire mutatott. A városba nem régen költöztek be. Amikor Luca az új iskolájában az első napot töltötte, néhány fiú varjúnak csúfolta. Ettől nagyon megbántódott és többé nem barátkozott senkivel, mindig egyedül volt.
Az osztály nagy örömére ma a második óra lyukasóra volt.
– Kimehettek az udvarra labdázni – jelentette be az igazgatóbácsi. Erre nagy üdvrivalgás tört ki. – Csendesebben! Ne zavarjátok az órákat! – intette rendre a hangoskodókat. Csend lett. A gyerekek párba állva vonultak ki. Luca a sor végén egyedül kullogott. Amikor az udvarra értek, mindenki rohant a pályára labdázni. Vidáman dobálták a labdát. Luca egy ideig a pálya széléről nézte őket, majd odabaktatott a kerítéshez. Kavicsokat keresett és a kerítés résein át az út menti árokba dobálta őket. Már vagy négy kavicsot eldobott, amikor valaki rászólt.
(tovább…)
Ti mondtátok!