Katica hét óvodásokkal

Katica hét óvodásokkal

Katica hét óvodásokkal? – Bizony-bizony!
Nálunk nagy kedvencnek örvend a katica az óvodás gyermekek körében. A séták során, vagy a játszótéren is előszeretettel keresik a fűben a katicákat, és nagy az öröm, amikor egy-egy katica rászáll valamelyik gyerkőc ujjacskájára. Ösztönből tudják, hogy ilyenkor csak nézegetjük az apró piros pöttyös bogarat, és énekelünk neki. Amint tova repül az ujjunkról integetünk, és jó utat kívánunk neki.

Ezen a héten katicás mesét meséltünk, barkácsoltunk, játszottunk. Nézzétek csak:

(tovább…)

Teknőc Ervin és Katica dióból

Teknőc Ervin és Katica dióból

Itt van az ősz! Ilyenkor még akad egy-két hétvége amikor napsütéses idő van. Ezeket az időszakokat ki lehet használni a gyerekekkel gyűjtögetéssel egybekötött kirándulásra. A kirándulás során vigyünk magunkkal egy-egy kis kosarat, amibe utunk során gyűjthetjük a fák, bokrok terméseit, a színes faleveleket, a gesztenyét, s talán még dióból is találunk párat.

Remek hétvégi program a diótörés is, melyekkel a gyerekek remekül elszórakoznak. A diót szuper kalapáccsal ütni, közben lehet csipegetni is és a dióhéjból mesés dolgokat lehet készíteni.

(tovább…)

Hermann Marika – A katica elveszett pöttyei

Hermann Marika – A katica elveszett pöttyei

Egy meleg nyári reggel Kiskatica vidáman repkedett a harmatos fű felett. Nagykatica a szomszéd család egyetlen lánya a tükör előtt gyönyörködött pöttyeiben. Neki voltak a legszebb pöttyei a kerek nagy mezőben, vagy legalábbis ő mindíg ezt mondogatta. Hivalkodó, kényes természete miatt nem volt egyetlen barátja sem. Illetve egy mégis volt, ugyanis Kiskatica időnként meglátogatta. Sajnálta Nagykaticát, hogy mindig egyedül van. Mindkettőjüket Katicának hívták, de Nagykatica még a nevében is nagyobb akart lenni barátnőjénél. Kiskaticát egyáltalán nem zavarta ez a megkülönböztetés. Ő jószívű, kedves, és segítőkész volt. Most is arra repült barátnője felé, és bekiáltott az ablakon.
– Nagykatica gyere, repüljünk együtt a harmatos fű felett!
– Dehogy megyek, még vizesek lesznek a pöttyeim.
– Nem lesznek vizesek, hiszen csodásan süt a nap.
– Ugyan hova gondolsz? A nap is árt a csodás pöttyeimnek, de ha akarod bejöhetsz, és kifényesítheted őket.

(tovább…)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár