– Liza, te tudod hol vannak anyuék? – rontott be Petike a nővére szobájába.
– Fenyőfáért mentek- vágta rá Liza, de a szemét le nem vette a képernyőről, ugyanis a kedvenc filmjét nézte.
– Minek nekünk a fenyőfa? – csodálkozott Petike.
– Ó te nagyokos, hát karácsonyfát csinálunk belőle. – mondta Liza, és kitessékelte öccsét a szobájából.
– A karácsonyfát nem is mi csináljuk! – kiáltotta Petike sértődötten, és pityeregve szaladt nagyapához.
– Nagyapa! Ugye hogy, a Jézuska hozza a karácsonyfát? – kérdezte hüppögve.
Nagyapa az ölébe ültette Petikét, és mesélni kezdett.
– Amikor olyan kisfiú voltam mint te, a nővérem nekem is azt mondta hogy, nem a Jézuska hozza a karácsonyfát.
Akkor elterveztem, meglesem a Jézuskát, és megkérdezem tőle az igazat. Bebújtam az ágyamba, becsuktam a szememet,
és még a takarómat is a fejemre húztam. Amikor anyukám bejött, azt hitte hogy elaludtam.
Megsimogatta a kobakomat, és csendben kiment a szobából.
Én óvatosan kibújtam a takaró alól, odalopakodtam az ajtóhoz, és bekukucskáltam a másik szobába.
Szinte földbegyökerezett a lábam, ugyanis a szoba közepén egy kicsi fenyőfa állt. Igaz félhomály volt, de a fenyőfácskát tisztán láttam.
Egy kedves dalocskát is hallottam. Olyan szép volt, hogy rögtön tudtam, csakis egy angyalka dalolhatja.
Ahogy ott hallgatóztam, kicsit elszundikáltam. Arra ébredtem fel, hogy a szoba fényárban úszik.
A kezemet a szememhez kaptam, mert teljesen elvakított. – Micsoda fényesség! – akartam kiáltani, ám ekkor éreztem, hogy valaki lágyan átölel,
és lefektet az ágyamra.
– Az angyalka, csakis ő lehet – futott át agyamon a gondolat, és kilestem az ujjaim között, de nem láttam senkit.
– Csing-ling, csing-ling – szólalt meg vidáman egy kis csengő.
– Megjött a Jézuska! – hallottam anyukám hangját.
Nekem se kellett több, izgatottan talpra ugrottam, és futás a másik szobába!
Amit ott láttam, az egy igazi csoda volt. A kicsi fenyőfa helyén, ott csillogott – villogott egy díszekkel, habkarikákkal, szaloncukorral ékesített karácsonyfa. Körötte ott álltak a szüleim, és a nővérem.
– Boldog karácsonyt! – kiáltották, amint megláttak.
A karácsonyfa alatt ajándékok hívogattak, de engem ez mind nem érdekelt. Eszelősen futkároztam a szobába, és mindenhová benéztem,
még az asztal alá is.
– Hol van a Jézuska és az angyalka? – tettem fel a nagy kérdést.
– Én megmondtam neked Öcsi – vonta meg vállát a nővérem, és bontogatni kezdte az ajándékát.
Az anyukám azonban átölelt, és a fülembe súgta.
– Ők már máshol járnak, de amíg várod őket, minden karácsonykor eljönnek hozzád.
– Ahogy most is, ugye? – mondtam nevetve, és már futottam is a karácsonyfa alatt várakozó csomag felé.
Amikor kibontottam, előbukkant a csomag tartalma.
– Anyu! Apu! Nézzétek! Ez az a tűzoltóautó, amit a játékbolt kirakatában láttam! – és ugrándozva mutogattam mindenkinek az én csodás tűzoltóautómat.
Petike ámulva hallgatta nagyapát, de egyszer csak, hirtelen leugrott az öléből.
– Nagyapa, te is hallod a csengettyűt? – kérdezte izgatottan, és válaszra se várva futott a nappaliba.
A nappali közepén, már ott csillogott – villogott a díszekkel, habkarikával, szaloncukorral ékesített karácsonyfa.
Alatta színes papírba csomagolt ajándékok sorakoztak. A karácsonyfa körül ott volt anyu, apu, Liza, és a nagymama is.
– Boldog karácsonyt mindenkinek! – kiáltották vidáman.
Nagyapa pajkosan rákacsintott Petikére, aki odaszaladt a legnagyobb dobozhoz.
– Ez az enyém? – kérdezte izgatottan.
– A tiéd. – mondták anyuék mosolyogva.
Petike vadul tépni kezdte a csomagolást, és a dobozból egy kékszínű, kisautó került elő. Ha bekapcsolták villogott,
és még duda is volt rajta. Pontosan olyan volt, amilyenről Petike álmodozott.
– Ezt meg honnan tudta a Jézuska? – kérdezte ámulva, miközben belehuppant az autóba, és körbe-körbe száguldozott a karácsonyfa körül.
– Tütűt! – Tütűt! – zengett a duda hangja.
Petike úgy érezte mintha repülne.
– Ez egy csodaautó! – kurjantotta, és kacagva rótta tovább a köröket.
Vége!
Ha tetszett a karácsonyi mese, akkor biztosan tetszene egy kis kreatívkodás a KarácsonyVáró KreOvi Boxunkkal!
Ti mondtátok!