Dani, a táskáját egy gyors mozdulattal behajította a szobájába.
– Anyu! Lemehetek játszani? Csak egy kicsit! – kérlelte az anyukáját.
– Előbb csináld meg a házi feladatot – válaszolta az anyukája.
– Öt sor o betűt kell írni, nem nagy ügy, majd később megcsinálom.
– Ha nem nagy ügy, akkor megcsinálod, és utána mehetsz játszani – mondta határozottan anyu. Így aztán Dani, kénytelen volt nekikezdeni, az öt sor o betű leírásához.
– Ennél unalmasabb házi feladatot nem is adhatott volna fel a tanító néni – morgolódott egy o betű felett. Észre sem vette, hogy Liza, ott áll a háta mögött.

– Mi ez a rozzant karika? – mutatott az o betűre.
– Ez nem rozzant karika, ez egy o betű – válaszolta sértődötten Dani.
– Ez o betű? – kacagott Liza. – Az igazi o betűt, ha megbököd elgurul, de ezt egy elefánt se húzná el a helyéről – mondta, és kiment a szobából.
– Ha megbököm az o betűt, tényleg elgurul?- töprengett Dani a hallottakon. – Kipróbálom! – határozta el,
és írt egy szabályos o betűt. – Szép kerek, ennél kerekebb már nem is lehetne – állapította meg, és a ceruzája hegyével bökdösni kezdte, ám az o betű nem mozdult. – Lizának is csak ilyen buta tréfái vannak – gondolta csalódottan, de ekkor az o betű mocorogni kezdett.

Kigurult a füzetből, és keresztül, kasul gurgulyázott a szobában.

Dani döbbenten nézte, majd rákiáltott:
– Állj meg, te! Hogy merészelsz elgurulni az én füzetemből?
Az o betű kacagva visszakiáltott:
– Kapj el ha tudsz!
– El is kaplak – mondta Dani, és az o betű nyomába eredt. Már majdnem utol érte, amikor a szoba közepén heverő táskájában hasra esett,
orral az ágya felé.
– Fúj! Mi ez a bűz? – kiáltotta az orrát befogva. Az o betű begurult az ágy alá.
– Meg van! – kiáltotta, és egy rothadó almát, egy penészes szendvicset, na meg sok-sok játékot lökdösött ki az ágy alól.

– Mihez kezdjek velük, ezek nagyon büdösek? – meredt Dani fintorogva az almára, és a szendvicsre.
– A szemetet bedobhatnád a szemetesbe. A játékokat pedig felrakhatnád a polcra, amíg anyukád észre nem veszi, hogy nem takarítottad ki a szobádat – javasolta az o betű.
Dani, duzzogva elrakta a játékait. Egy papírzsepivel megfogta az almát, és a szendvicset, majd fintorogva bedobta őket a szemetesbe.
– Ne felejtsd el kiüríteni a szemetesvödröt! – figyelmeztette az o betű.
Dani mormogott valamit, de megfogta a szemetest, és futott vele le a lépcsőn. Az o betű ott gurult a nyomában.
– Te Dani! Apukád le szokta vinni a szomszéd néni szemetesét is.
– Én ugyan le nem viszem! Az a néni egy boszorkány.
– Lehet, hogy boszorkány, de tud varázsolni.

Dani megtorpant.

– Azt mondod tud varázsolni? – kérdezte izgatottan.
– Tud bizony – bólogatott az o betű.

– Akkor a füzetembe is bele tudja varázsolni az o betűket! – kiáltotta, és rohant vissza a füzetéért.
Az o betű egy darabig várt rá, aztán kigurult az utcára és gurult, gurult, gurgulyázott.
Dani füzettel a kezében becsöngetett a szomszéd nénihez.
– Leviszem a szemetet, de cserébe, tessék ebbe a füzetbe belevarázsolni öt sor o betűt – hadarta, és a néni kezébe nyomta a füzetét. Beszaladt a konyhába, felkapta a szemetest és futott vele lefelé.
Pár perc múlva, már jött is vissza. – Kiürítettem! – mutatta a néninek az üres szemetes vödröt – Elkészült a házim? – kérdezte türelmetlenül.
– Gyere be Danikám, megnézzük mit tehetünk – mosolygott rá a néni és betessékelte Danit a szobába.
A szoba közepén levő óriási asztalon, egy hógömb díszelgett. A néni megforgatta a hógömböt, amiben nagy pelyhekben esni kezdett a hó.
– Kedves gömböm! Dani azt kéri, varázsoljak a füzetébe öt sor o betűt. Mit tanácsolsz? Mit tegyek?

Dani feszülten várta a választ, de a gömb hallgatott, még a hóesés is elállt benne.

Hegyekkel, völgyekkel tarkított, havas táj tárult Dani szeme elé. Az egyik hegycsúcsról, vidáman integetett egy o betű.
– Az ott az én o betűm! – kiáltott fel Dani meglepetten – De hogy került oda?
Ám választ nem kapott, ugyanis ebben a pillanatban, fergeteges hóvihar kerekedett a gömbben, és az o betű, eltűnt a sűrű hóesésben.
Dani riadtan fordult a nénihez.
– Tessék azt varázsolni, hogy megmenekül a barátom!
– Rendben van – mondta a néni – ,de egy nap, csak egyet tudok varázsolni, így választanod kell. A házi feladatod, vagy a barátod?
Dani töprengett, hogy melyiket válassza? A házi az nagyon jó lenne, de az o betű bajban van. Most mit tegyek?
– Az o betűt tessék kiszabadítani – bökte ki végül.

– Ha így döntöttél, így lesz, de nem én, hanem te fogod őt kiszabadítani – mondta a néni, és újra megforgatta a hógömböt, amiből egy szánkó siklott ki. Dani felült rá és útnak indult, hogy megkeresse barátját, az o betűt. A szánkó szélsebesen repült vele, ám egy óriási hegy lábánál, hirtelen megállt. Dani kipottyant, és mire feltápászkodott, a szánkó úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
– Milyen ostoba varázslat ez? – mormogott magában és nekiveselkedett, hogy felmásszon a hegy csúcsára. Mire felért, elcsitult a szél és a havazás is elállt.

– O betű! Merre vagy? – kiáltozott, de senki nem válaszolt. – Minden csupa hó, most hol keressem? – kesergett egy hókupac tetején.
– Látom, igazán kitartó vagy, ezért segítek neked – hallatszott, a néni hangja.
– A hókupac alatt találsz egy füzetet és egy ceruzát. Írj a füzetbe öt sor o betűt, ők segítenek megkeresni a barátodat.
Dani izgatottan belenyúlt a hókupacba, és valóban ott volt egy füzet és a ceruza. Leporolta róluk a havat, és írni kezdte az o betűket, egyiket a másik után. Amikor végzett, a betűk kigurultak a füzetből, felkapták Danit és szélsebesen gurultak vele. – Ez, aztán a csuda jó! – kacagott Dani, önfeledten. – Sokkal jobb mint, azokat az undok o betűket írogatni! – kiáltotta bele a hófödte tájba.

Több se kellett az o betűknek, amikor ezt meghallották, elengedték Danit, aki úgy gurgulyázott lefele a hegyoldalról, mint egy hógolyó.

Amikor leért a völgybe, egy termetes hókupac tetejére pottyant.
– Nem szállnál le rólam?- hallott egy ismerős hangot, de azt hitte csak képzelődik. – Mondd csak, te süket vagy? – hallotta újra.
Dani, felismerte, az o betű hangját.
– O betű, hát itt vagy? – kurjantotta és boldogan emelte ki a barátját a hóból. – Nem történt bajod? – kérdezte aggódva.
– Jaj, jaj, jaj, úgy elfáradtam! Sajog minden porcikám!- jajgatott huncutul, az o betű – Mondd, csak hazavinnél a hátadon? – kérdezte.
Dani megsajnálta és a hátára kapta. Alaposan megizzadt, mire felértek a hegytetőre, ahol a néni és a többi o betű már várta őket.
– Miért cipeled a hátadon azt az o betűt? – kérdezte a néni csodálkozva.
– Nagyon elfáradt szegényke – mondta Dani, ám ekkor az o betű kacagva legurult a hátáról és megdobálta Danit hógolyóval. – Ezt azért kaptad, mert azt mondtad, hogy undokok vagyunk! – kiáltotta és vidáman gurgulyázott a friss hóban.

– Ó, te hazudós! – nevetett Dani és ő is gyúrt egy hógolyót. Így aztán Dani, és az o betűk, nagyokat kacagva kergetőztek, hógolyóztak. A néni a szánkóról figyelte őket, miközben egy füzetet lapozgatott.
– Gyertek, indulunk haza! – kiáltott oda a vidám csapatnak és becsukta a füzetet.
Mindannyian kipirulva, boldogan ültek fel a szánkóra. A szobába érve, Dani belehuppant egy fotelba. A néni átnyújtotta neki a füzetet és elégedetten így szólt.
– Ez nagyon szép lett Danikám. Anyukád is örülni fog, hogy ilyen szép o betűket írtál.
Dani meglepetten kinyitotta a füzetét, és fülig szaladt a szája, amikor meglátta, hogy mind az öt sor o betű ott kerekedik benne.
– Köszönöm! – rebegte a néninek. – Holnap is jövök és leviszem a szemetet! – búcsúzott el és a füzetét szorongatva, boldogan szaladt haza.

Vége!

Most tanuljátok a betűket? Most tanultok olvasni? Szeretitek Hermann Marika meséit? Akkor nézzétek megy milyen mesekönyveket írt az írónő!

Hermann Marika mesekönyveit itt találjátok!>>>