December 13-a Luca napja, ami az év legrövidebb napja, a téli napfordulónak, a világosság születésének kezdete.

Milyen hagyományok fűződnek ehhez a naphoz?

  • Kotyolás: Luca napján a kisfiúk a házról-házra járták, és lopott szalmára vagy fadarabra térdelve köszöntőket mondtak, bő termést, és nagy jószágszaporulatot kívánva.
  • Luca szék faragás: A készítője Luca napján kezdte el készíteni a széket. Minden nap faragott rajta egy kicsit, ami karácsony napjára készült el.
    A kifaragott Luca széket elvitte magával a templomba az éjféli misére. A hagyomány szerint, aki ráállt a székre, az meglátta a falu boszorkányát.
    De a boszorkányok is meglátták a széken állót, és megpróbálták elkapni. A menekülés közben mákot kellet szórnia a menekülőnek, amit a boszorkányoknak össze kellett szedni, így nem érték utol őt.
  • Luca-búza ültetése: A háziasszonyok ezen a napon egy kis tálba búzát ültettek, ami karácsony napjára zöldült ki. Ebből a következő évi termésre következtettek. Később a templom oltárát, a családi asztalt díszítették vele.
  • Luca naptár készítése: Az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték és feljegyezték az időjárást. A hagyomány szerint, amilyen időjárás volt Luca napján, olyan időjárás lesz januárban, amilyen időjárás volt Luca másnapján, olyan időjárás lesz februárban, és így tovább.
  • Luca-napi pogácsa sütése: Luca napján a háziasszonyok pogácsát sütöttek. Az egyikbe elrejtettek egy pénzdarabot, úgy tartották, aki megtalálja az nagyon szerencsés lesz a következő évben.
Luca-napi kotyolás

Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a faszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!

A Luca székéhez találtunk egy verset is: 

Tóthárpád Ferenc: Szórom a mákot

Luca, Luca széke
elkészül-e végre?
Édesapám faragja,
Kész már minden darabja.
Össze kéne rakni!
Minek még faragni?
Türelmetlen gyermekek
Várják már az ünnepet.
Karácsonykor éjjel
Félve nézek széjjel.
Szórom, szórom a mákot,
Nagyon-nagyon vigyázok.
Éjfélkor felcsendül,
Hálaének zendül.
Minden hívő énekel,
Szentmisével ünnepel.
Felállok a székre,
Luca-, Luca-székre.
Templomajtók, nyíljatok!
Boszorkányok, fussatok!

Búza ültetése Luca-napkor: 

Ha Luca székét nem is tudtok készíteni, Luca búzát ültessetek a gyerekekkel.
Öntözzétek, figyeljétek mikor hajt ki, hogy fejlődik.
Karácsonyra, amikor már kizöldül a búza, tegyétek a családi asztalra.

Miközben ültetitek a búzát tanuljátok meg a következő mondókát:

„Mag, mag, búzamag, benne aluszik a nap.
Mag, mag, búzamag, nőjél, nőjél hamarabb!
Esőt, felhőt hoz a szél, szomjas soha ne legyél!”

Luca nap - mesés időtöltés otthon - búzaLuca naptár készítése

A 7végi mesezsákban megtalálod a Luca-napi naptárat, és a hozzá tartozó időjárás jelölő kártyákat.
Csak nyomtassátok ki, figyeljétek a napi időjárást, ragasszátok fel a megfelelő kártyát a megfelelő naphoz,
és beszélgessetek róla melyik hónapban, milyen időjárás várható.

Ha egész évben megőrzitek a Luca naptárat, akkor azt is megfigyelhetitek, hogy bejött-e a jóslat. 🙂

Luca nap - mesés időtöltés otthon - naptár

Pogácsa sütése Luca-napkor

Készítsetek a gyerekekkel közösen Luca-napi pogácsát.

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 3 tojássárga
  • 3 evőkanál tejföl
  • 2 teáskanál só

Tetejére:

  • 1 tojássárgája
  • reszelt sajt

A vajat morzsold el a liszttel. Add hozzá a sót, a tejfölt és a tojássárgáját, majd jól dolgozd össze.
Lisztezett deszkán nyújtsd kb. 2 centi vastagságúra. Pogácsaszaggatóval szúrják ki a gyerekek.
A tetejét kend meg villával felvert tojássárgájával, és szórd meg reszelt sajttal.
180 fokos előmelegített sütőben süsd kb. 20-25 percig.

 A Luca naptár sablonját a 7végi mesezsákban találod: 
7VÉGI MESEZSÁK
Nincs más dolgod, csak add meg a neved és az email címed és mi küldjük neked a 7végi mesezsák leveleinket, ami tartalmazza az eddig megjelent
színezőket, játékos feladatokat, kreatív sablonokat is.

Fontos: Kérlek ne adj meg valótlan email címet!
Ha nem tetszik a 7végi mesezsák levelünk, egyetlen kattintással leiratkozhatsz róla.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár