Ödönke a duci kisegér

odonke-herman-marikaÖdönke nem szeretett oviba járni, mert a társai folyton csúfolódtak vele.
– Hova gurulsz Döncike, tán a dönci bölcsibe? – kérdezgették tőle kacarászva, mert mi tagadás Ödönke elég duci egérke volt.
Igaz, hogy a süti volt a kedvenc eledele, a tévézés pedig, a kedvenc szórakozása.
Most is pityeregve baktatott egérmamával az óvoda felé. Szembe jött velük Manó apó.
– Te meg mért itatod az egereket? – kérdezte Ödönkétől.
– Mert utálok oviba járni – szipogta a kisegér.
– Hiszen oda sok kispajtásod jár, és jókat játszhatsz velük!
– Ugyan! Azok csak kinevetnek, hogy duci vagyok – keseregte az egérke -,de mit csináljak, ha nem szeretem a zöldségeket, és nem szeretek futkározni se.

– Ha eljössz hozzám egy hétre, készítünk varázsfőzeteket, melyektől te is olyan fürge kisegér leszel, mint a többiek – vigasztalta az öreg manó.
Ödönke szeme felcsillant.
– Elmehetek mama? – nézett esdekelve az anyukájára. – Légyszi! Légyszi!
– Elmehetsz – mondta mosolyogva egérmama, hiszen gyermekkorában, ő is imádott barangolni Manó apóval a hegyek között.
– Akkor indulhatunk is – fogta kézen Manó apó Ödönkét, és elindultak a hegyek felé.

Még félúton se jártak, amikor Ödönke fáradtan lerogyott egy fa tövébe.
– Haza akarok menni a mamához! – kiáltozta könnyes szemekkel.
– Ahogy akarod, csak siess, mert rád esteledik – mondta Manó apó,
és tovább indult. Ödönke ijedten nézett utána, majd feltápászkodott, és Manó apó után kocogott.
Egyszer Manó apó megállt egy bokornál, melynek ágai roskadoztak a lédús, illatos vadmálnától.
– Ebből a varázs málnából szedünk vacsorára – mondta, és egy lapulevéltölcsért színültig teleszedtek.
Ödönke megjegyezte:
– Ezt én meg nem eszem, mert ez pont olyan, mint otthon a málna.
– Ez nem málna, ez varázs málna – dörmögte Manó apó.
Amikor hazaértek, megmosták a zamatos gyümölcsöt. Mivel Ödönke gyomra igen csak korgott, bizony jól belakmározott belőle,
és miközben várta a varázslatot, elaludt.

Reggel, a nap már magasan járt az égen, amikor felébredt, és kivánszorgott a konyhába. Az asztalon sajt, tojás és friss gyümölcslé illatozott.
– Gyere gyorsan reggelizni, mert indulunk a varázs sóskáért, amiből a mai főzetet készítjük – invitálta kedvesen Manó apó.
– Nekem ez nem kell! – mutatott Ödönke dacosan a reggelire, és üres gyomorral indult az öreg manó után.
– Messze van még az a varázs sóska? – pihegte a fák között botladozva.
– Maradj csöndbe! Ott lapul egy nyuszi, még megijeszted – mutatott Manó apó a tisztás felé.
Ödönke szeme elkerekedett.
– Kapjuk el! – kiáltotta, és már futott is. A nyuszinak se kellett több, hipp, hopp beszaladt a fák közé.
– Ott legel egy óriás nyuszi! – mutatott a távolba Ödönke és nekiramodott.
– Hiszen az egy őzgida – nevetett Manó apó, ám Ödönke csak futott, de az őzike úgy elillant előle, mintha ott se lett volna.
Mire odaértek az erdei vadsóskához, Ödönke sok állatot megismert. Igaz korgott a gyomra, és sajgott a lába, de nagyon jól érezte magát.
Egy nagy tál vadsóskát szedtek, amiből Manó apóval főzetet készítettek.
– Ez pont olyan mint anyu sóskafőzeléke – kavargatta gyanúsan Ödönke, de mivel más ennivaló nem volt, jóízűen bekanalazta.
Egérkénk minden nap finomabbnál, finomabb ízeket ismert meg, és mitagadás egyre fürgébben futkározott a fák között.

– Manóapó, elromlott a nadrágom! – kiáltotta egyik reggel Ödönke, mert a nadrágja, folyton lecsúszott róla.
Manóapó nagyot nevetett.
– Nézz csak bele a tükörbe! – mondta és egy tükröt tartott Ödönke elé.
– Ez meg ki? – meredt a tükörképre Ödönke, ahonnan egy vidám képű, fürge egérke nézett vissza rá.
– Hiszen ez én vagyok! – ismerte fel önmagát. – Már nem vagyok duci! Köszönöm a varázslatot Manó apó! – ugrándozott boldogan.
– Csakis magadnak köszönd – ölelte meg az öreg manó – nem volt itt semmiféle varázslat. A mozgástól, a friss levegőtől,
a finom és egészséges ételektől lettél ilyen fürge és vidám – magyarázta kedvesen.
Ödönke olyan boldog volt, mint még soha. Alig várta, hogy újra mehessen az oviba, és elmesélhesse a sok izgalmas kalandját.
Bizony ettől kezdve senki sem nevezte Ödönkét, Döncikének, és mindenki a barátja akart lenni.

 

Vége!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük