Válasz egy kedves ismerősnek

levelKedvesem!

Köszönöm az leveled, melyben azért aggódsz, hogy mi lesz velem? Velem, aki több, mint három évtizede a számvitel és pénzügy világában, folyamatos tanulás mellett pörögtem ezerrel, most pedig nyugdíjasként mesét írok a gyerekeknek.

Jelentem boldog vagyok! A pörgés ezerrel megmaradt. A folyamatos tanulásra, még ha hihetetlen is számodra, ebben a világban is feltétlenül szükség van. Iga ma már nem a nehéz jogszabályi változásokat és pénzügyi dolgokat tanulom. Ezt a munkát, egy sokkal nehezebb, folyamatos tanuláson keresztül lehet elvégezni. Itt a gyermekek lelkét kell megtanulni, ahhoz kell hozzáférni sok- sok szeretettel. Ez a munka, ha munka egyáltalán, mert szerintem több annál, szóval ez egy izgalmas feladat. Hihetetlen utazásokat tettem már meg, amióta írok.
(tovább…)

Mesét olvastam a hernádi óvodában

Mesét olvastam a hernádi óvodában

Évek teltek már el azóta, amikor elsirattam egy régi álmot, melyben arról álmodtam, hogy iskolában fogok gyermekeket tanítani.
Most egy új álmot dédelgetek, ennek a megvalósításán dolgozom. Játszva, szórakoztatva, mesékkel szeretném tanítani a gyermekeket szeretetre, egymás tiszteletére, egy olyan világ megteremtésére, ahol odafigyelünk egymásra, segítjük egymást.
(tovább…)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár