Ez most komoly? Tényleg van olyan gyermek aki tiltakozik a mese ellen?
Aki nem hallgatja szívesen több órán keresztül, ahogy Anya mesél neki?
Aki nem követel minden este még több, és még több mesét?
Igen van! 🙂 De mit tehet a szülő?
Az egyik gyerkőc minden nap igényli, hogy Anya meséljen neki, míg a másik hallani sem akar róla! És ez így van jól, hiszen nem vagyunk egyformák! Azért, mert most nem köti le a mese, még nem jelenti azt, hogy később sem fogja lekötni. Mi felnőttek is változunk, Ő is változik, de addig is mit tehet a szülő, aki mesélni szeretne gyermekének?
Mese helyett:
– mondókák,
– énekek,
– ölbéli játékok
– bábozás, akár bábbal, de ismerek olyan Szülőt aki a kezével helyettesítette a bábot. Az egyik keze volt a Cica mama, a másik pedig a kiscica.
– meséljünk fejből
– nézegessünk képeket amikről vicces történeteket találunk ki, akár a gyerkőccel közösen
– beszélgessünk
– nézegessünk fényképeket a nagyiról, a szülőkről, a gyermekről, és meséljünk el neki egy-egy családi történetet.
Bízunk benne, hogy a tanácsok után a gyermeked már nem tiltakozik a mese ellen!
Mesés időtöltést kívánok! 🙂
Ti mondtátok!