Pötyi és a Majális Csoda
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi nyuszi, akit Pötyinek hívtak. Pötyi kíváncsi és vidám nyuszi volt, de volt egy különleges tulajdonsága: minden évben, amikor május elseje reggelén felébredt, különös izgalmat érzett a szívében.
– Ma biztosan történik valami csoda! – ugrándozott körbe a réten. – Május első napja mindig varázslatos!
A nap vidáman sütött, a fák susogtak, a madarak csicsergése pedig olyan volt, mintha kis zenészek gyakoroltak volna a nagy eseményre. Pötyi barátai, a cinege Cili, a vakond Muki és a kis süni, Bogi már gyülekeztek a rét szélén.
– Pötyi! Jössz a majálisra? – kiáltotta Cili a levegőből.
– De még mennyire! – kiáltotta vissza a nyuszi, és már szaladt is a többiekhez.
A rét közepén színes szalagokkal díszített májusfa állt, körülötte asztalok, kosarak, játékok, és mindenhol nevetés hallatszott. A majálison minden állat ott volt: a mókusok diótörő-versenyt tartottak, a békák ugrálóversenyt, a szarvasok pedig táncra perdültek a fűben.
Pötyi kipróbált mindent: célba dobott tobozzal, ugrált zsákban, még arcfestést is kapott – a pofijára egy kis réti virágot festett a teknőcnéni.
Ám egyszer csak furcsa hang ütötte meg a fülét: valahonnan sírás hallatszott. Pötyi követte a hangot, és nemsokára a bokrok között meglátott egy kis őzgidát, aki szomorúan üldögélt.
– Mi a baj, kicsi őzike? – kérdezte Pötyi halkan.
– Nem ismerek itt senkit… és elvesztettem a virágkosaramat, amit anyukámnak készítettem – hüppögte a gidácska.
Pötyi egy pillanatig sem habozott. Hívta a barátait, és együtt keresni kezdték a virágkosarat. Átnézték a játékasztalokat, a fa tövét, még a tóparton is körülnéztek. Végül Cili cinege megpillantotta a kosarat egy fűcsomó mögött.
– Megvan! – kiáltott fel vidáman.
Az őzgida arca felderült, és amikor megkapta a kosarat, úgy megölelte Pötyit, hogy majdnem mindketten felborultak.
– Köszönöm! Most már igazi ünnep ez a nap! – mondta boldogan.
És tudjátok, mi történt ezután? Az állatok körbeálltak, és Pötyit megválasztották a majális kis hősének. Muki vakond készített neki egy virágkoszorút, amit a fejére tettek, és mindenki együtt táncolt a májusfa körül.
Pötyi este, amikor álomba szenderült, azt suttogta:
– A csoda tényleg megtörtént… csak épp egy kis segítéssel, mosollyal és barátsággal kellett megfűszerezni.
És hogy mi lett másnap? A rét újra csendes lett, de a barátság, amit a majálison kötöttek, egész évben megmaradt.
Itt a vége, fuss el véle – és legyen minden május 1-je ilyen vidám mese!
A mesét írta: Szűcs Szilvia
Ti mondtátok!