Havas téli reggelen
Panna így kiált,
Esett a hó, szaladjunk
Hógolyózni ám!
2017.12.13-ig mesés ajándékkal és kedvezménnyel!
Volt egyszer egy kiskakas,
Tarka tollas, tarajas.
Kukuríkú, szólt hajnalban,
Ám, napocska nem hallotta.
Töprengett a kiskakas,
Tarka tollas, tarajas.
Hogy keltsem, fel a napot,
Hogyha, az elszundított?
Gondolta a kiskakas,
Tarka tollas, tarajas.
Felmegyek a dombtetőre,
Úgy felébred egykettőre.
Kukuríkú, ébredj nyomban!
De, biz nem jött a napocska.
Sóhajtott a kiskakas,
Tarka tollas, tarajas.
Nem élem túl azt a szégyent,
Ha napocska, ma nem kel fel.
Meghallotta ezt egy szellő
Kakaskához így szólott ő.
Ne szomorkodj kiskakas,
Tarkatollas, tarajas.
Segítek én, megígérem,
S, repült fel a magas égre.
Napot takarta egy felhő,
Azon nyomban elfújta ő.
Előbukkant a napocska,
Fényét, szikrázva ontotta.
Megörült a kiskakas,
Tarkatollas, tarajas.
Kukuríkú, szólt nótája,
Az ő, szellő barátjának.
Figyelj, figyelj kisbarátom
Közeledik a karácsony.
Csengő csendül, a láng lobban,
Karácsonyfa máris ott van,
Odabent a szobában.
Angyal szárnyon, vagy ki tudja,
Hogyan került a fa oda?
Rajta fényes csilló gömbök,
Szaloncukor, habkarika,
Peti nézi, s ezt kiáltja,
Hiszen ez a fenyőfácska!
Valóban, de van egy titka,
Szívedtet ha felé tárod,
Szeretetbe bugyolálod,
Csoda lesz az én ígérem,
Karácsonyfád lesz az néked.
Figyelj, figyelj kisbarátom
Közeledik a karácsony.
Csengő csendül, a láng lobban,
Karácsonyfa máris ott van,
Odabent a szobában.
Aprócska szánkó siklik a havon,
Aprócska Pana ül fent a bakon.
A szánkót húzza aprócska ló,
Panna kiáltja, gyí te fakó!
Repül a szánkó hegyeken át,
Aprócska Panna kacag, s kiált.
Oly szép e táj, mint a mesevilág,
Gyere ülj mellém, hogy te is meglásd!
Learatták a búzát,
Itt az új kenyér.
Véget ért a szüret is,
Forr a friss nedű.
Zizegve hull a levél,
Sárgul a határ.
Őszbe borult az erdő,
Elcsitult a táj.
Útnak indult a fecske,
S a gólyamadár.
Medve készült a télre,
Szemét hunyja már.
Tűz ropog a kályhában,
Füstöl a kémény.
Az ablakon jégvirág,
Kopogtat a tél.
Ecset, festék, rajzfüzet,
Fess ide egy zöld hegyet!
Hegy lábához patakot,
Kék vizűt, s rá csónakot.
Patak partra házikót,
Házikóra ablakot,
Az ablakba ibolyát,
Sárga, fehér tulipánt.
A ház mellé kiskutyát,
Tarka lepkét, kis leányt.
Pöttyös labdát a kezébe,
Vígan fusson a mezőben.
Fessél felhőt, fényes napot,
Fessed ide magadat.
Fess, amíg tart a festéked,
S festeni valód akad.
Robog velem a kis vonat,
A sztyeppéken át.
Mellettünk fut egy oroszlán,
És három zsiráf.
Odaintett az oroszlán,
A csíkos zebráknak.
Én is oda integetek,
Egy nagy elefántnak.
Bárány felhők sütkéreznek,
Meleg napsütésben.
Egy kék tóhoz odaérve,
Hűs a szellő, érzem.
Felröppen egy madár sereg,
Fehér lett az égbolt.
Elrobogott a kis vonat,
Pedig nagyon szép volt.
Berobogott a kis vonat,
A mi kis falunkba,
Itt már nem fut az oroszlán,
Sem a csíkos zebra.
Nincsenek, már elefántok,
Madár raj sem rebben,
Ám a fehér bárány felhők,
Velem haza jöttek.
Eljött a sok büszke anyuka,
Velük jött sok kedves kisbaba.
Ő az én kincsem, ő az én kisbabám,
Egymásnak mutatja gyermekét valahány.
Már felül, Már szalad, Már kinőtt a foga is.
Mondják büszkén a mamák innen is, onnan is.
A sok kicsi gyermek ez alatt mit csinál?
Nézdegél, gőgicsél, csacsog és szaladgál.
Játék közben ők itt mindent szét pakolnak,
Időnként sírnak is, de még többet kacagnak.
Boldog mindegyik, hiszen itt a világ,
Itt van az anyuka, ki vigyáz reá.
Ó kedves anyukák, mily gazdagok vagytok,
Hogy a jó Istentől ily kincset kaptatok.
Csiszolatlan gyémánt mindenik kisbaba,
Ti vagytok a mester, ki őket csiszolja.
Munkátoktól függ, hogy kincsek maradnak e?
Szeretetetektől, hogy szépen ragyognak e?
Kívánjuk hogy, váljon valóra álomotok,
És ti, kis manócskák legyetek boldogok.
Örömmel láttunk itt vendégül mindenkit,
Boldog a mi szívünk, hogy ezt megtehettük.
Hogy miért jött el hozzánk a sok kedves kismanó?
Mert ez volt az első takarékszövetkezeti
Baba – mama találkozó!
Integet a kezecske,
Kalimpál a lábacska.
Csillog a két szemecske,
Gőgicsél a szájacska.
Vajon mit mond? Ki tudja?
Hallgatja a nagypapa,
Boldogan ezt kiáltja,
Hallottátok? Szavamra!
Azt mondta, hogy nagypapa!
Ó te balga, szól nagymama,
Hiszen mindenki hallhatja,
Engem szólított a lelkem,
Nekem mondta, nagymama.
Tiltakozik az apuka,
Ily hosszú szót, hogy mondana?
Nyissátok már ki fületek!
Aput mondott ő énnekem.
Mosolyog csak az anyuka,
Hogy lehet mind ilyen buta?
Nem mond ő még ily szavakat,
Nem mond mást, csak azt hogy anya.