Anita, az AnyaMesélj csapatunk tagja, ezzel a kis dobozkával lepett meg minket! 🙂
Tudod miért? Mert a Hála világnapja van, amit ti is megtarthattok, ehhez hoztunk 3+1 ötletet.

Eredete 1965-re nyúlik vissza, amikor egy ENSZ találkozón megfogalmazták, hogy itt az ideje,
megbecsülnünk és hálát adnunk mindazért a sok jóért, ami körülvesz minket. Azóta minden évben, szeptember 21-én van a Hála világnapja.

Mi ebbe a dobozkába innentől az év végéig minden nap gyűjtjük a napi háláinkat, és ha úgy érzi egy csapat tag, hogy szüksége van egy kis pozitív töltetre, bármikor belenyúlhat és meríthet belőle, év végén pedig közösen megnézzük, mi minden került bele.

Nagyon örültünk az ajándéknak, és hasznosnak találjuk, ezért is döntöttünk úgy, hogy megosszuk veletek.

Hiszen valljuk be, a minden napi tennivalók, rohanás mellett sokszor elfelejt az ember kicsit megállni, körbetekinteni
és észrevenni a őt körbevevő pozitív dolgokat, még ha először azt nem is érzékeljük igazán jónak.

A hála segít megváltoztatni a szemléletmódunkat és az életünket, és az agyunkra is pozitív hatással van
ha a hiányok helyett arra összpontosítunk, amink van.

Nem utolsó sorban gyermekünknek is jót teszünk vele. Kutatások szerint ugyanis a hálára képes gyerekek:
– optimistábbak, elégedettebbek,
– jobb tanulmányi eredményekkel rendelkeznek,
– sokkal jobb kapcsolatokat építenek ki a környezetükkel,
– kevésbé irigyek és rosszkedvűek.

Hoztunk is még pár ötletet, amivel emlékezetessé tudod tenni a gyermeked számára ezt a napot, és akár a többi előtte álló napot is.

Hála világnap ötletek:

1. Hálalánc
Ezt akár minden nap is játszhatjátok. Üljetek körbe, és mindenki mondja el egymásnak, hogy kinek, és miért volt hálás aznap.

2. Hála kollázs
Vágjatok ki képeket azokról a dolgokról, amelyekért hálásak vagytok, majd használjátok a képeket saját kollázs készítéséhez parafatáblára tűzve,
vagy kartonlapra ragasztva.

3. Őszi Hálafa
Hasonló a háladobozhoz. Itt alapnak készítsetek egy nagy fát. Majd hozzá készített “falevelekre”kerülhetnek, hogy miért vagytok hálásak,
és ezeket ragasszátok a fára.

4. Szeretet kompótot is készíthettek!
Hogyan? Erről itt írtunk >>> KATT <<<

🤗💟🖋 Hála gyűjtésre fel! 😉 🙂

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár