Rozi és a kiskecskék

rozi_enekelkicsiRozi nagyszülei a hegyek között, egy kicsi faluban élnek.
Nyáron, itt minden üde zöld, a levegő pedig friss és illatos.
Nagyiék örömére, Rozi itt tölti a nyarakat.
Egyik nap vidáman ugrándozott az udvaron, és teli torokból énekelt:

Üde zöld a füvecske,
Szereti ám a kecske,
Mekk, mekk, mekk.

Oly kerek a káposzta,
A kecske ropogtatja,
Mekk, mekk, mekk.

 

Vígan dalol a kecske,
A pocakja már telve,
Mekk, mekk, mekk.

– Hahahaha! – hallatszott át a szomszédból Vili nevetése.
– Mit nevetsz? – kérdezte Rozi meglepetten.
– Olyan hangod van, mint egy kecskének. Hahaha! – kacagott a kisfiú.
– De én szeretek énekelni – pityeredett el Rozi.
– Az lehet, hogy szeretsz, de nem tudsz! – vágta rá Vili, aki énekelni és furulyázni is tanult.
Rozi arcocskája elkomorodott. Elhatározta, hogy soha többé nem fog énekelni, sőt Vilivel se játszik soha többé.
Így is tett egész nyáron, pedig Vili már nagyon megbánta, amit mondott.

Eljött a következő nyár. Rozit, a szülei most is elhozták nagyiékhoz.
Amikor megérkeztek, nagyapa elújságolta, hogy Viliéknek kis kecskéik születtek. Öt fehér és egy fekete.
Mi tagadás, Rozinak nagyon megtetszettek a kis mekegők. Különösen, az a Kormoska.
Reggelente, egy fa mögül gyönyörködött bennük, és irigykedett Vilire, mert az minden nap kiterelte őket a hegyoldalra.
Egyszer Vili észrevette Rozit, és odakiáltott neki:
– Szia Rozi, ha van kedved, elkísérhetsz!
– Hova kísérjelek én el? – dugta ki morcosan a fejét Rozi a fa mögül.
– Meglegeltetjük a kis kecskéket – válaszolta Vili.
Rozi szeme felcsillant.
– Talán még Kormoskát is megsimogathatom – gondolta, és már rohant is a nagyihoz. – Nagyika, ugye elmehetek Vilivel meglegeltetni
a kis kecskéket? – hadarta, de a választ meg se várva, futott Vili után.
Nagyi mosolyogva nézett utánuk: – Remélem újra összebarátkoznak – gondolta.

A kis kecskék hangos mekegéssel baktattak az úton. Vili egykedvűen ballagott mögöttük, ám Rozi vidáman ugrabugrált.
Egyszer csak észrevette, hogy a fekete kis kecske félrehúzódott.
– Ő miért nem megy a többiekkel? – kérdezte Vilitől.
– Mert őt nem szeretik a társai.
– Miért nem szeretik? – döbbent meg Rozi.
Vili megvonta a vállát.
– Talán, mert fekete.

Rozi megsajnálta a fekete kis kecskét, és odament hozzá.
– Te vagy a világon, a legeslegszebb kis kecske – súgta a fülébe.
– Mekk, mekk, mekk – mekegte a kis kecske, és kedvesen megbökdöste Rozit.
– Úgy mekeg, mintha énekelne! – örvendezett Rozi.
– Hogy mondhatsz ilyen butaságot! – csattant Vili hangja – a kecskék nem énekelnek, csak mekegnek – mondta.
Rozi szúrós szemekkel nézett Vilire, majd így szólt a kis kecskéhez – ne is figyelj rá, ha akarod, én leszek a barátod.
– Mekk, mekk, mekk. Az nagyon jó lesz – mekegte Kormoska.
– Te tudsz beszélni? – ámult el Rozi.

– Tudok, mekk, mekk – nevetett a kis kecske.
– Akkor énekelni is tudsz?
– Azt is tudok – bólogatott Kormoska, és dalolni kezdett:
– Mekk, mekk, mekk – dalolta vidáman, majd biztatni kezdte kis barátnőjét: – Énekelj te is!
– Én nem tudok énekelni – mondta Rozi szégyenlősen.
– Ki mondta, hogy nem tudsz énekelni? – kérdezte Kormoska.
– Vili – suttogta Rozi.
Kormoska, a kislányra emelte fekete szemecskéit. – Ne higgy neki, szerintem te csodásan tudsz énekelni – vigasztalta, és rázendített:

Üde zöld a füvecske,
Szereti ám a kecske,
Mekk, mekk, mekk.

Rozi halkan dúdolni kezdte a dalocskát, majd egyre vidámabban cifrázta.

Oly kerek a káposzta,
A kecske ropogtatja,
Mekk, mekk, mekk.

Végül táncra perdültek, és úgy daloltak, hogy Vili, és a fehér kis kecskék csak ámultak-bámultak.

Vígan dalol a kecske,
A pocakja már telve,
Mekk, mekk, mekk.

Amikor véget ért a dalocska, a kecskék lelkesen mekegtek, Vili pedig lelkesen tapsolt.
– Hol tanultál meg ilyen szépen énekelni? – kérdezte Rozitól.
– Kormoska tanított meg – ölelte át Rozi a fekete kis kecskét.
– Nem én tanítottalak meg – mentegetőzött Kormoska. – Azért tudsz ilyen szépen énekelni, mert szívből énekelsz – mondta kedvesen,
majd Vilihez fordult. – Te is tanulhatnál Rozitól, mekk, mekk, mekk.
Vili elszégyellte magát, mert eszébe jutott a tavalyi nyár, amikor megbántotta Rozit. – Ne haragudj rám – kérlelte a kislányt.
Rozi szeme boldogan csillogott. – Nem haragszom – mondta mosolyogva.
Most már Vili szeme is boldogan csillogott. – Énekelj Rozi! – kiáltotta, és lelkesen belefújt a furulyájába.
Rozi énekelni kezdett, Kormoska vele énekelt:

Üde zöld a füvecske,
Szereti ám a kecske,
Mekk, mekk, mekk.

A fehér kis kecskék egy darabig hallgatták őket, majd odaszaladtak Kormoskához,
és pajkosan megbökdösték.:
– Gyere velünk Kormoska! – kiáltották, és futottak fel a hegyoldalra, ahol jóízűen ropogtatták az üde zöld füvecskét. – Ez nagyon fincsi! Mekk, mekk, mekk – mekegték.
Kormoska, nagyot ugrott örömében.
– Tényleg nagyon fincsi! Mekk, mekk, mekk – helyeselt vidáman.

Vígan legelésztek, ám amikor megtelt a pocakjuk, mindannyian hazafelé indultak.
Vili furulyázott, Rozi és a kis kecskék énekeltek. Messzire zengett vidám hangjuk.
A madarak velük énekeltek, de még a napocska is velük dalolt, Szellőfi pedig táncra perdült egy fodros felhőlánnyal.

Ha van kedved, énekelj velük te is!

Üde zöld a füvecske,
Szereti ám a kecske,
Mekk, mekk, mekk.

Oly kerek a káposzta,
A kecske ropogtatja,
Mekk, mekk, mekk.

Vígan dalol a kecske,
A pocakja már telve,
Mekk, mekk, mekk.

 

Vége!

One Comment

  1. Palincsár Gitta
    Belián kisfiam kedvenc meséje :) egy ideje minden este ezt kéri :D én is nagyon kedvelem.Köszönjük szépen!
    Reply 2017-12-16 at 23:21

Leave a comment